Csúnyán leszerepelt Ursula von der Leyen: Szijjártó szerint egyértelművé vált a „totális alkalmatlansága”

„Mi időben szóltunk, megmondtuk, mit kellett volna csinálni” – fogalmazott a miniszter.

Magyarország külügyi és külgazdasági minisztere életében először ragadott kezébe nomád íjat, mellyel azonnal célba is talált.
Víztisztító berendezést adott át kirgizisztáni látogatásán csütörtökön Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter a közép-ázsiai ország hadseregének mobilkórháza számára, a gazdasági és üzleti tárgyalások szünetében azonban nomád íjas bemutatóra is sort kerítettek a vendéglátók. A bemutatót tartó harcos megkérte Szijjártó Pétert, hogy ő is lőjön a célba, melynek a miniszter bár vonakodva, de végül eleget is tett.
„Még életemben sem lőttem íjjal soha. Soha” – kezdte vonakodva Szijjártó Péter, ám miután a kirgiz harcos megmutatta az eszköz használatát, azonnal a céltábla közepére talált. „Magyarországon van egy mondás, miszerint a szűz kéz szerencsét hoz” – mondta a miniszter. „És van egy másik is, miszerint a csúcson kell abbahagyni” – tette hozzá.